2024. május 31-én a Mezőkövesdi Tankerületi Központ által szervezett központi pedagógusnapon került sor a Pedagógus Szolgálati Emlékérmek átadására. Iskolánkból felterjesztésre került Koncz Istvánné kolléganőnk, aki ünnepélyes keretek között vehette át ezt a méltó elismerést.
https://mezokovesd.hu/hir/a-pedagogusok-unnepe-a8660
Kolléganőnk szakmai életútja:
Koncz Istvánné magyar-orosz szakos tanárnő, diplomáját 1984-ben szerezte az Egri Tanárképző Főiskolán. Pályáját 40 évvel ezelőtt a Szentistváni Általános Iskolában kezdte, ahol egykor maga is diák volt. Azóta is ebben az intézményben végezte oktató-nevelő munkáját. Munkáját a precizitás, lelkiismeretesség, igényesség jellemezte. Tanulói tisztelik, szeretik, hiszen olyan értékeket közvetített feléjük, amelyek a nevelésben fontos szereppel bírnak: türelem emberiesség, együttérzés, segítőkészség. Nagy hangsúlyt fektetett az iskolai szabályok betartására, betartatására. Pályája kezdetétől fogva osztályfőnöki teendőket látott el. Minden diákkal és önmagával szemben is következetes volt. Mindig törekedett a jó osztályközösség kialakítására. A 2023/24-es tanévben magyar nyelvet és irodalmat tanított, valamint a tanulószobát vezette. Nem csupán a tananyag elsajátíttatását tartotta fontosnak, hanem a tantárgy megszerettetését, a magyar nyelv ápolását is. Minden évben kihasználta a tanított tantárgyával kapcsolatos megmérettetéseket. Diákjai évek óta sikeresen szerepeltek a versmondó és a megyei helyesírási versenyeken. Ezek közül kiemelkedik egyik tanítványának eredménye, aki a 2013-ban megnyerte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Simonyi Zsigmond helyesírási versenyt, az országos döntőben pedig 18. helyezést ért el. Mezőkövesden, körzeti szavalóversenyen több alkalommal értek el diákjai első helyezést versmondásban, illetve ugyanitt többször részesültek különdíjban. A tanórán kívüli foglalkozásokon jelentős szerepet vállalt a tanulók egyéni fejlesztésében, a képességek kibontakoztatásában, a tehetséggondozásban, felzárkóztatásban az általa tartott foglalkozásokon. Jó hangulatú kirándulásokat szervezett, nyári táborok aktív szervezője, irányítója volt. Portfólióját elkészítve, 2016-ban önként jelentkezett Pedagógus II. minősítésre, melyet kiválóan teljesített. Tanítása során kihasználta a modern technikai eszközök által biztosított lehetőségeket, kiemelten foglalkozott a tanulói kompetenciák fejlesztésével, sikeresen alkalmazta az új pedagógiai módszereket. Nemcsak az iskolai, hanem a községi ünnepélyeket is magas színvonalon szervezte, tanítványai maradandó élményekkel gazdagították a megemlékezések résztvevőit. Diákjai szüleivel jó kapcsolatot ápolt, mindannyian elismerik következetességét, szigorát, nevelő-oktató munkájának hatékonyságát. Munkatársai mindig számíthattak önzetlen segítségére az iskolai élet valamennyi területén. Szakmai tudását, tapasztalatát szívesen adta át a fiatal munkatársaknak.
A kitüntetéshez szívből gratulálunk! Boldog nyugdíjas éveket kívánok az iskola dolgozói, tanulói és a szülők nevében: Juhászné Kenéz Mária igazgató

